Szeretlek.

Igazából jöhet bármennyi ember az életünkbe. Nem számít mennyi időre vagy milyen szerepben. Hívhatjuk őket bárhogy: társ,barát vagy barátnő,szerelem,legjobb barát,pár. A lényeg mindig ugyanaz. Főként ha valakire úgy tudsz nézni és gondolni,mint ahogy azt én teszem mai napig Milánnal. 13 éves voltam, első pillantásra szerelem volt. Egy évig vártam rá,aztán ő is szerelmes lett. Akármeddig élek is,tudom,hogy az a 2 és fél év, valamint azaz 1 év előtte mindig is életem legboldogabb időszaka lesz. Ezt úgy írom,hogy 7 hónapja és 2 napja semmit sem tudok róla. Azóta egyetlen betűt sem írt,nem volt egy üzenet sem kettőnk között. De az érdekes talán az,hogy 7hónap ide vagy oda..még most sincs olyan este,amikor ne érte imádkoznék. És korántsem csak azért,hogy megint összejöjjünk. Nem,az merő időpazarlás lenne. Azért,hogy ő boldog legyen. Hogy jól legyen és legyenek sikerei,amikre büszke lehet. Hogy minden úgy sikerüljön,ahogy ő szeretné.
De ha pofátlanul őszinte akarok lenni,a legnagyobb vágyam még mindig az,hogy ő az enyém legyen. Mert én még mindig az övé vagyok és az is leszek. Örökre.

1 note